09-02-06

» fájdalom: 2009. febr. 6. 0:55 | yoyo | 1 komment; valami fáj itt legbelül, hova senki sem érhet
mert eltört valami amit az ember nem érthet
szemeim égeti a gondolatok csodás képe
szívem csupán csekély megbocsátást kérne
mert megsebzett, akár a világon bárki
de a seb most mást, jobban fáj mint bármi
csak ülök, és mintha a hangodat hallanám
mintha a kezemben újra a fejedet tartanám
és mégis megvágom tudatom, mert ilyen nincs
hiszen a szeret a földön a legdrágább kincs
igen, újra hallom hangod, úgy mint tegnap
könnyeim folynak sírva, mikor a gondolat elkap
hogy mi történt? talán örök álomba merültem
egy sötét hegy sötét csúcsára kerültem
de tudom, itt vagy, és csak nevetsz most rajtam
majd megfogod kezem, és felköltesz, ha baj van...

09-02-01

» nem tudom: 2009. febr. 1. 21:51 | yoyo | 0 komment; hiányzol...

09-01-09

» Huszárik Roland

2009. jan. 9. 14:14 | yoyo | 4 komment

Huszárik Roland (1987-2009)

"Vele álmodtam tegnap éjjel és ő eljött értem
Fülembe súgta hogy nem kell többé félnem
Mert történjen bármi ő vár rám valahol
És hallgasd hogy a tenger most csak értünk dalol"

09-01-06

» Szakadék

2009. jan. 6. 3:00 | yoyo | 3 komment

Valami elszakadt. Folyton csak magam elé nézek, közben arra gondolok, mindjárt a telefoncsörgés fog felébreszteni ebből az állapotból, ő hív, hogy nincs-e kedvem kosarazni. Vagy sört meginni. Aztán csak nézek-nézek, és rájövök, ez most más, ez életem legrosszabb álma. Várom az ébresztő hangot, de nem jön. Tisztább pillanatomban úgy gondolom, felhívom, hogy elmeséljem, mi történt, úgyis dolgozik, de aztán rájövök, hogy mégsem jó ötlet, nincs fent msn-en, biztos alszik már ilyenkor. Már délután hívni akartam, mert bár francia autó, de tudom hogy neki is tetszett, és most kilehetne próbálni. Várok reggelig.

Aztán jönnek az emlékek, mikor az alapítványi bálon összehaverkodtunk. Emlékszem, akkor vártak az új autóra, és akkor volt, hogy személyit kértek tőlünk a Hillerben. De valahogy mégis ittunk egyet. Aztán, mivel ő és én se álltunk jól anyagilag, kitaláltuk, hogy kábelt égetünk. Eleinte volt, hogy 20-30 vágás volt a kezemen, de szépen lassan kialakítottuk a jó technikát. Emlékszem, egyszer nyáron, mikor együtt dolgoztunk, az udvaron találtunk porfestéket. Mivel ha arról volt szó, nem kellett bennünket félteni, nem kellett 5 perc és olyan barnák voltunk, mintha fekák lettünk volna. Ezt utána eljátszottuk Pepével is, aki volt olyan szerencsétlen, hogy még a festéket se ismerte fel.:) Aztán reccsent a föld, de tudtam, ez csak átmeneti állapot. Rájöttünk, hogy hibáztunk, és újra gondoltuk az eddig életünket.

Emlékszem, milyen jó volt Zamárdiban. Mikor lekapcsolták a villanyt, és erre válaszul mi pedig kiszedtük a biciklikből a szelepet :) Vagy mikor szilveszterkor már nem voltunk szomjasak, és a húst a kezében szorítva húsért ordított :)

De ha kellett, komoly dolgokról is tudtunk beszélni. Mielőtt találkoztunk, elég mély depresszióban voltam. De mivel egy igaz barátot ismertem meg, már nem vonzott a sínre fekvés. Ő is hasonló cipőben járt, de ezt is megoldottuk, mint annyi más problémát, ami elénk került. Voltak neki is hibái, mint minden embernek, de ezekért is csak szeretni lehetett. Bocsáss meg, ha valaha megbántottalak hidd el, sok dolgot nem gondoltam komolyan. Gyarló ember vagyok én is, és sokat hibázom, ígérem, büszke lehetsz majd rám is.

Sírni kéne, de nem tudok. Hiszen ha felkelek, tudom hogy felveszi a telefont, és csak jót nevetünk az egészen. Hiszen jövő vasárnap lett volna 22. Még gyerek, aki kapott elég pofont az élettől, és éppen most ért egyenesbe a vágány, amin halad, még most kezd igazán élni.

Igen, él. Örökké. Bennünk, akik szerették, tisztelték. Számára már nincs több szenvedés, gyötrelem, egy puha felhőn ülve, koktélt kortyolva néz már ránk. Utolsó üzenete talán az, hogy éljünk úgy, hogy büszke lehessen ránk. Amíg csak itt e földön élünk.

08-11-25

» Levelek

2008. nov. 25. 0:57 | elmebeteg | yoyo | 1 komment

Fázom... reggelente mikor kinézek az ablakon, csak szalmanépeket látok. Olyan hangon beszélnek hozzám, mint mikor kissrác koromban a kémia szertárból loptam, és a tanárnéni velem veszekedett. Nem értem őket, mert valaha még barátok voltunk, mára csupán két falevél a járdán, akik olykor egymásba rúgnak a szárukkal. Ha megkérdem, miért, azt mondják, megöregedtünk, sárgulunk... de én miért vagyok még mindig friss, és zöld, ha ők lassan beleolvadnak a talaj szürke porába? Változunk, változtok, változom, de próbálom megtartani magamban azt, ami érték, azt ami fontos... Mikor sétálok, a szél a nyakamat csiklandozza, úgy mint egykoron egy másik, zöld levél, aki most valahol más szekeret tol, és más dögbe harap, mert mint mindig, ezt is elcsesztem. És csak annyit tudok mondani, hogy miért...

Ordítok magamban, mert erőm másra nem futja. Érzem, ahogy elemi részecskéimet kiszippantja belőlem az eltúlzott, rózsaszín világ, és már a villamosok is csak rajtam kacagnak, hogy hagyom magam... Zöldet ordítanék, hogy visszafordítsam az időt, hogy újra zöld legyen minden, ami jó, de mind csak olaj a forró tűzre, és egyre jobban a sárga fény tölt be mindent.

Emlékszem, talán fél éve egy súlyos, fülledt estén még más volt minden, aztán egyik pillanatról a másikra szétnyílt a föld ezer felé, volt aki együtt maradt egy-egy szigeten, én pedig egyedül. Mindenki deszkáért kiállt, és én ebbe fásulok bele, kezeim már barnává váltak. Mi jöhet még? Mit tegyek? Hagyjam, hogy rajtam tapossanak, és én legyek az összekötő kapocs a tömegben, vagy a hűs, téli széllel repüljek innen távol valahova az Indiánok közé?

Omlások korát éljük, ami sokmindent betemet,többek közt a leveleket is. Ha egyedül maradok, ki lesz az, aki egyszer majd gereblyéjére szúr, és tömegsírba helyez, hogy újra az anyaföldé legyek, és ő az enyém legyen? Hol lesz majd újra testvér a levél és az ág, a zöld és barna, a jó és a rossz, a világ és az ember?

Fázom... talán holnap már nem ébredek fel a madárcsicsergés hiányára, hanem csak egy fagyott levél leszek a szürke aszfalton... egy zöld levél az aszfalthoz fagyva...

08-06-19

» Szeretni

2008. jún. 19. 22:35 | yoyo | 0 komment

Szeretni jó, meg öröm, meg boldogság. Szeretni annyit tesz, mint a másé lenni, és a más szíve is érted dobog. Szeretetben nincs bánat, nics harag, vagy álnokság.

Szeretni csodás érzés, és egyben vakító gonoszság. Szeretni mást mindenen át, szeretni úgy, hogy minden más mellékes, és szeretni úgy, hogy ölni tudnánk. Ez volna az élet rendje? butaság...

Szeretni úgy, hogy csak neked ne fájjon, szeretni úgy, hogy minden más hagyjon, szeretni úgy, hogy szeressenek? na az már nem megy...

A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Sokan nevetnek rajta, de így van. A szeretet alattomos jószág, melyet sokan nem kezelnek jól, mert szeretni jól nagyon nehéz.

A szeretet jó dolog, de veszélyes...

08-05-03

» Suttogás: 2008. máj. 3. 2:52 | elmebeteg | yoyo | 0 komment; Mély hangok lepnek meg az álmos falakon,
bár merészek, de mégis átlépnek agyadon,
szürke levelek ülnek a fekete ágakon,
görcsös árnyak táncolnak a vaskos ágyadon...
minden újabb reggel lelkedből tervet főzöl,
minden fáradt estén feleszmélsz, hogy sosem győzöl,
álmodban megváltod a világot, újra vagy kétszer,
aztán felébredsz, és rájössz, nem vagy más, csak kényszer,
hiába mondjátok, hogy ott vagytok bármikor ha baj van,
a bizalom könnyen eltűnik, akár a kés a vajban,
hittem sokaknak, bíztam bennük bátran,
aztán hirtelen megint ott voltam a sárban,
mára már kimásztam, de egy dolgot nem felejtek,
minden emberbe egy különös érzést szereltek,
ha vért észlelünk, inkább rohanunk fejjel a falnak,
vissza sem nézünk, hogy a többiek éltek vagy meghaltak.

08-03-02

» cím nélkül: 2008. márc. 2. 23:09 | mert ehhez volt kedvem | yoyo | 0 komment; Most van az, hogy nincsenek már szavak,
hiába nézek vissza, már kiszáradt a patak,
lelkemből szél fújja el az emlék könnyű porát,
benne mindent, mit valaha szerettem odaát...

az utcákon bábok, legelve a szemetet
nézik, ahogy gyötrelmed szétveti testedet,
egy lány rádkacsint, majd beáll ő is a sorba
majd betonba harapsz, elmédben ne essen csorba,

a várt öröm most tükörből nevet rád
hiába kéred, itt már minden csak néma vád,
megbotlasz, mert a félelem megragad,
majd némán elmúlsz, mert gyűlölöd önmagad...

Összejönnek a dolgok...de azért vagyunk, hogy tűrjünk és túléljünk... remélem sikerülni fog...

08-01-19

» Absztrakt agyhullámok

2008. jan. 19. 23:49 | yoyo | 2 komment

Minden ember társa vágyik. Ki többre, ki kevesebbre. Aztán van, mikor ez a társ, vagy csupán csak egy közeli ember a múltba vész. Mintha egy darabot kiszakítanának a szívünkből... fájdalmas érzés, mely mint a vissza-vissza térő vonat, újra és újra érces hangon a fülünkbe súgja, hogy kész, ennyi volt, nincs tovább...

Futóhomok módjára telik az idő... az egyik pillanatban még gondtalan gyermekkorunkat éljük, majd egy hatalmas villanás, és már érettségizünk, majd jön a munka, a család, a mindenkinek megfelelés, vagy pont hogy senkinek sem, aztán szépen lassan azt vesszük észre, hogy jönnek a betegségek, a szenvedés, a halál.

Ki döntött arról, hogy így legyen, és mi vezérelte? Mindnyájan elgondolkodunk ezen, de választ nem kapunk. Pontosan úgy, mint számos dologra, mely meghatározzák mindennapjainkat, olyan dolgokon jár az agyunk, mely túlmutat az értelmünkön, és a való világban eltötött időnkön egyaránt.

Fáradt vagyok... gyakran úgy érzem, ezt az egészet már a legeslegelején elcsesztem. Persze mondhatjuk azt is hogy majd úgyis újjászületünk, meg egyéb hasonló közhelyek, aztán rájövünk, rájövök, hogy beálltam az évszázadok óta vándorló csorda által mutatott útra... gyerek, félfelnőtt, felnőtt, munka, plazmatévé, házépítés, vágy a siker után, aztán koppanás, majd halál...

Vajon megéri végigjárni az utat, vagy egyszerűbb rövidíteni?

08-01-08

» Új év? Hagyjukmá..

2008. jan. 8. 19:52 | mert ehhez volt kedvem | yoyo | 0 komment

Hát eltelt ez is. Volt szép, s jó, olykor megható, nyíltnapos, sokvizsgás, tavaszi fáradtságos unatkozós, néha örülős, majd nagyot csalódós, kiábrándulós majd fejet falba verős, dunapartos bulizós, bulizós és arra nem emlékezős, sokat emlékezős de nem bulizós, utazós, dolgozós, izaddós és nagyon fázós, ismerkedős, újraismerkedős, elismerkedős és ráismerkedős, balatonos fürdős és nemfürdős balatonos, lakáskeresős és kivevős, kreatívos és kevésbe kreatívos, lesérülős, megsértődős, beteges és örömtől kicsattanós, egyszóval mindenes.

Nem volt egy eseménytelen év, ez tuti. Bár okom nem volt rá, gyakran majdnem feladtam, aztán idővel jobb lett minden, és most azt mondhatom, kiegyensúlyozott lettem.

Hogy mi lesz idén? SEMMI. Valszínű ugyanaz, mint tavaly, vagy azelőtt, úgy mint nekem, vagy neked, vagy neki, vagy önnek, vagy önöknek, netán nekik. De jó is ez így...:)

yoyo blogja